id. Dévald István

Önéletrajz

1942.augusztus 11-én születtem Sárospatakon, ahol általános iskolai és középiskolai tanulmányaimat folytattam. A sárospataki Rákóczi Ferenc Gimnáziumban 1960-ban érettségi vizsgát tettem.

Ugyanezen évben kezdtem meg főiskolai tanulmányaimat az Egri Tanárképző Főiskola biológia-földrajz-ének  szakán, melynek sikeres befejezése után 1964. júniusában általános iskolai tanári oklevelet szereztem.

 

Tanári pályámat a tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában kezdtem, mely iskola nyugdíjazásomig egyetlen munkahelyem volt. Szaktanári munkám mellett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem levelező tagozatán 1969-ben biológia szakos középiskolai tanári oklevelet szereztem.

 

40 éves tanári pályám során sokféle munkát végeztem. Ifjúkoromban dominánsan az óvónői szakközépiskolai osztályokban tanítva énekkarokat vezettem, majd munkaközösségvezetőként, 1975-től igazgató helyettesként, 1985-től nyugdíjba vonulásomig az intézmény igazgatójaként irányítottam a középiskola és kollégium munkáját.

 

Igazgatóhelyettesként profilgazdagítás érdekében kidolgoztuk a biológiai tagozat tantervét, igazgatóként a tetőtér beépítésével a hatosztályos gimnáziumi osztályoknak teremtettünk életteret.

 

Életem nagy forduló pontja volt 1994.december 4-e az új iskolaépület alapkövének letétele , és 1996.szeptember 1-e az új épület birtokbavétele, mely igényes, korszerű sok funkciójú épületként ma is európai feltételeket biztosít tanár és diák közös munkájának.

 

1997-ben pedagógiai munkásságomért és az új iskola épület működésének beindításáért Tokaj Városért kitüntetésben részesültem.

 

19 éves igazgatói munkásságom alatt a nyelvi képzés és a környezeti nevelés fejlesztése érdekében sokszínű nemzetközi cserekapcsolatot építettünk ki kollégáimmal. 

 

1996-tól nyugdíjazásomig a B-A-Z megyei gimnáziumi igazgatók munkaközösségét vezettem.

 

1976-tól 28 éven át részt vettem városunk vezető testületeinek munkájában, melyben hangsúlyos szerepet kapott városunk közoktatási és kulturális intézményeinek fejlesztése és támogatása.

 

1989-től 2008-ig a Tokaj- Oestrich-Winkel Baráti Társaság elnökeként szerveztem a német testvérvárossal a kapcsolattartást és a cserecsoportok látogatását.

 

2000-ben szakmai munkásságom és közéleti tevékenységem elismeréseként a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesültem.

 

Nyugdíjasként megszerveztem az Esszencia Baráti Kört, mely városunk nyugdíjas értelmiségének igyekszik programok szervezésével tartalmas életet biztosítani.

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31