Dr. Szabolcs István

Dr. Szabolcs István Tibor alpolgármester 1952. október 6-án született.
A Debreceni Orvostudomány Egyetemen szerzett orvosi diplomát.
Ezután Mezőnyárádon dolgozott orvosként 1977 és 1982 között.
Tokajba 1982. évben került, ahol haláláig, 2014. december 02-ig volt háziorvos.
A városi Egyesített Népjóléti Intézmény igazgató főorvosaként 10 évig, 1996. és 2006. között dolgozott.
Vállalkozó háziorvos 1997-től volt.
Aktívan és tevékenyen vett részt a város közéletében és az önkormányzat munkájában.
Több önkormányzati ciklusban önkormányzati képviselő, 2010-től alpolgármester volt.

Tudatában volt betegségének súlyával, de egy percig sem engedte el magát, bízott a gyógyulásában, sajnos a halál erősebb volt.
Emberként, politikusként, orvosként mindig nyitott volt. Munkáját a közvetlenség, a segítőkészség jellemezte. Egyéniségéből sugárzott az élet szeretete, tisztelete és megbecsülése. Hatalmas gyógyító tudást halmozott fel az évtizedek alatt. Életpályáját a hivatástudat, az orvosi szolgálat jellemezte, amit valóban szolgálatként teljesített.
Személyében sokak munkatársát, a betegek fáradhatatlan gyógyítóját, a kiváló orvost, barátot, a köz szolgálatában tevékenykedőt veszítettük el. Köszönjük, hogy munkásságával nagymértékben elősegítette városunk fejlődését, jó hírének növelését.

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31